Úgy látszik, az MSZP-ben elterjedt értelmezéssé vált, (amit reggel a rádióban Balogh alelnök interpretált), miszerint Gyurcsány személye elriasztja a szocik volt szavazóit, akik addig nem térnek vissza, amíg a volt miniszterelnök a pártban van. Ergo, Gyurcsánynak mennie kell, ami meghozza a szoci Kánaánt. Ugyanezt fogalmazta meg a HVG Online-on egy „csúcsvezető szocialista politikus” (név nélkül). Nem vitatkoznék a gondolattal, de némileg azért kiegészíteném.

Tapasztalataim szerint Gyurcsány erős összetartást kiváltó politikus egy egyáltalán nem szűk csoport számára, ugyanakkor egy (én úgy gondolom, jóval nagyobb) szavazói kör elképzelhetetlennek tartja, hogy olyan pártra szavazzon, aminek ő meghatározó tagja. Csakhogy. Velem együtt alighanem sokan gondolják azt is, hogy a gyurcsánytalanítás kevés, ez a párt oly mértékben lejáratta, elkoptatta a nevét, hogy a szavazók visszaszerzése nem lesz egyszerű dolog. Főleg azért nem, mert – ahogy engem, gondolom másokat is – taszít, ha az MSZP nyolcéves ámokfutásának, hihetetlenül rossz teljesítményének, korrupt machinációinak felelős tagjai a helyükön maradnak és kezüket dörzsölve várják a Fidesz (már megkezdett) önfelszámolásának végét. Hogy aztán majd győztesen visszatérjenek.

Nem győzöm hangoztatni, orrba vágóan otromba dolognak tartom, hogy például Szekeres Imre magyarázza meg nekem az ATV-ben szinte naponta a Fidesz praktikáit. De említhetném az arrafelé szintén gyakori vendég Lamperth Mónikát és másokat is.

Vagyis én azt mondom, hogy az MSZP-nek nem csak Gyurcsánnyal kell szakítani, ha a szavazatomra számít, hanem meg kell válnia a saját eddigi elitjétől is. Nem enyhülök ebben a kérdésben, nem vagyok hajlandó még egyszer sem a legkisebb rossz, sem pedig az Orbán elleni összefogás érvét elfogadni. Nincs az a tragikusan rossz Orbán kormány (pedig meglepő módon tényleg tragikusan rossz) ami a régi szocialista elitet számomra elfogadhatóvá teszi.

Lehet, hogy egyedül ülök majd itthon a következő voksolás idején ezekkel a nézetekkel, míg zajos ünneplés mellett milliók vonulnak szavazni Szekeres, Kovács László, Lendvai Ildikó, Lamperth Mónika stb – igen hosszú a sor - pártjára, csak hogy leváltsák Orbánt. Nincs kizárva semmi. Abszolút kisebbségben is hiszem majd, hogy én megyek a helyes irányba azon a bizonyos sztrádán, és tényleg mindenki más szembejön.   

Csak emlékezetből felsorolnék néhányat azok közül a képtelen marhaságok és felháborító önkényességek közül, amik a Fidesz kezdeti alkotmányozási terveiben komolyan szerepeltek és a fülkékben lezajló forradalom kezdete, de legalábbis a NENYI kötelező kiakasztása óta a kedélyeket borzolták

1. A köztársasági elnök meglehetősen homályosan vázolt okok fennállása esetén feloszlathatja a parlamentet.
2. Az élet a fogantatás napján kezdődik – ez ugye az abortusz lehetőségének megszüntetése lenne.
3. Az új alkotmányt módosítani csak két egymást követő parlament kétharmados többségével lehet.
4. Az alkotmánybíróság jelenlegi (a most érvényes alkotmányban már alaposan megkurtított) hatáskörei és jogai tovább szűkülnének.
5. Szavazati jogot adnának a gyermekeknek is, amit a szüleiken keresztül gyakorolnának. (Bocsánat, de eszembe jutott a szocialista korszakból származó vicc: „A magyar nép kedvenc itala a négycsillagos Napoleon konyak, melynek fogyasztását képviselőin keresztül gyakorolja.) Szóval ez eddig a leghülyébb ötlet, kétségtelen.
6. Ugyancsak homályos elvek alapján kétkamarás parlamentet állítanának fel.

Felmerültek más hasonlók is, egyrészt ezek jutottak most hirtelen eszembe, másrészt talán ezek voltak a leglátványosabb és legtámogatottabb javaslatok, amik miatt én magam is eleve elutasítottam az új alkotmány tervezett szövegét.

Nos, az utóbbi hetekben erős változás érzékelhető ezekben a tervekben, mintha kezdene tisztulni a kép és az új alkotmány a régitől mintha már nem is olyan nagyon térne el. (Javaslom, hogy a preambulum kérdését most ne tárgyaljuk, abban nyilván hajmeresztő maflaságok is lesznek, ami elég nagy szégyen, de legalább nem érint minket közvetlenül. És ott legalább ki lehet elégíteni a mostanában sértett KDNP-s képviselőket, akik mindenáron abortusztilalmat, meleg-ellenességet és más ajándékokat vártak a nagy Fidesz-testvértől. )

Minek köszönhető ez a pálfordulás, hiszen eddig a képviselőik nagy türelemmel érveltek a mostanában dobott (legyünk óvatosak: úgy látszik dobott) ötletek mellett.

Először is azt gondolom, hogy kijózanítóan hatott az EU-ban lezajló médiatörvény vita, ami széttörte Orbánék ünnepi álmait is, - ahogy ők az elnökség fél évét elképzelték. Mondjanak akármit is, ez vesszőfutás volt a javából és még nincsen vége. Miközben persze a törvényt illetően látszólag nyertek, hiszen a kikényszerített változtatások nem lényegiek (sőt, lásd TASZ) ám elfogyott körülöttük a levegő, elvették a sikereiket, nem jön ide a fél világ kormányfője Gödöllőre, és minden díszes sajtótájékoztatón nyaggatják őket különböző kérdésekkel. Szeretném megjegyezni, hogy az Ab előbb, vagy utóbb dönt és akkor megint magyarázkodhatnak elmeszelt törvények és törvényhelyek miatt.

Főleg, ha belegondolunk, hogy ezt a kínos, kellemetlen pofozást a semmiért szenvedték el. Legyünk egészen őszinték: ezzel a médiatörvénnyel egy szakma képviselőit nehéz helyzetbe lehet hozni (és a tanárok, és az orvosok, és a köztisztviselők – sorolhatnám, ők is megszenvedik az önkényen, jogtalanságon, koncepciótlanságon alapuló Orbán-korszakot, nem beszélve a nyugdíjpénztári tagokról…) de valójában a lényeget, az egyoldalú tájékoztatást nem lehet megvalósítani. Lenézi az embereket az, aki azt gondolja, hogy az állami média kisajátításával és a magánmédiumok sanyargatásával el lehet zárni az információs csapokat. Sőt, hadd keserítsem el a mindenkori hatalom birtokosait: a média akkor érzi legjobban elemében magát, ha csapdában van. (Csak megemlítem, hogy mióta a köztévé politikai műsorait az Echo TV emlőin nevelkedett hírfőnök uralja, meredeken zuhan a nézettségük… A kutya nem hisz nekik…)

Hogy Hornt idézzem: nem szabad, hogy a kudarc a fejükbe szálljon – és úgy látszik, hogy ezt ők is érzékelik. Ezért próbálják visszacsalogatni az LMP-t az alkotmányozásba azzal az ígérettel, hogy visszaadják az Ab jogköreit (naná, az önkény már meghozta az elvárt eredményt)  és ezért kezdett el szelídülni a hangnem. Meg például azért, mert már a TÁRKI is tendenciaként értékeli, hogy november óta elveszítették a szavazóik 10-12 százalékát.

Nyilván sokan a Fideszben is tisztában vannak azzal, hogy az új alkotmány – főleg, ha ők fogadják el egyedül – nem csak hogy nem lesz nagyon legitim, de vissza is üthet. Most már muszáj érzékelni, hogy a kétharmados forradalomnak nevezett blődli nem tart örökké.

Hogy meddig tart? Miután a fent említett TÁRKI felmérés azt is tartalmazza, hogy november óta az MSZP támogatottsága alig változott, azt kell, hogy mondjam, elég sokáig. De addig biztosan, amíg az MSZP-ben egy markáns erő el nem kergeti az ősidőktől háborúzó összes öreg partizánt a vérbe, - vagy a csősz ki nem hajtja őket az erdőből. („A Magyar Szocialista Pártban jelenleg huszonhat tagozat és hét platform működik, pontosabban hét és fél, mert Gyurcsány Ferenc tömörülése is megfelel a platformi kitételeknek „ (NOL) Lol. (Lólábfi) ) Az előző nyolc évben (finoman szólva) elhasználódott politikusaikkal esélyük sincs arra, hogy a Fidesz elveszített szavazóit megszerezzék. De ha mégis: velük az országnak szemernyi esélye sincs ennek az ocsmány korszaknak búcsút inteni, amit a jelenlegi Fidesz és a jelenlegi MSZP szembenállása és lezüllése jellemez. Pedig ideje volna.

Az a fickó, abban a fura lilás egyen-nyakkendőjében (ami biztosan drágább, mint az öltönyöm, de Matolcsynak szemlátomást telik pünkt ugyanolyanra) mindig előzékenyen megvéd engem (minket, a magyar népet) a nyugati sajtó, a nyugati kormányok, az EP képviselők és mások durva támadásaitól. Én ugyan magamtól sosem fordulnék hozzá védelemért, de ellene sem tehetek semmit. Ha megvéd, hát megvéd.

Csak hát szerintem engem (minket, a magyar népet) eddig senki sem bántott. Pedig tehetnék, mert a fent felsoroltak mondhatnák, hogy úgy kell nekem, (nekünk, a magyar népnek) mi a francért választottuk meg. Vagy ha megválasztottuk, miért nem megyünk tízezrével az utcára? Joggal mondhatnák, hogy megérdemeljük, mert ostobák és tutyimutyik vagyunk. De nem mondják. Egyedül őt, Orbán Viktort és a kormányát illették, illetik kritikával, engem (minket, a magyar népet) meg sem említettek.  Végülis ő, a kormánya és a pártja viselkedett úgy az elmúlt kilenc hónapban, hogy európai ismerőseim (Rómából, Macomerből és Berlinből) csak elfintorított szájjal, szánakozva kérdezik, hogy „mi megy nálatok”? Ha szégyellnivaló dolog történt mostanában, azt nem én (mi, a magyar nép) és nem a nyugati sajtó, a nyugati kormányok, vagy az EP képviselők követték el, hanem a mai magyar kormány, amit Orbán Viktor vezet. Vagyis amikor nevemben kéri ki magának a gyalázkodást, téved: én (mi, a magyar nép) nem vagyunk sértettek.

És sértődősek sem. Ha Orbán Viktort szidják.

Most üt vissza Európa rengeteg alkun, sok megalkuváson nyugvó békéje: az unió tehetetlen, tétova tekintettel bámul, igyekszik félrenézni, motyogva magyarázkodik, amikor Orbán harcias tekintettel, dacos elszántsággal szembemegy velük. (lásd Economist fotó, igen, az, amelyik annyira megbántotta Orbánt, hogy rájuk uszította vicsorgó kutyáját, és amiről tudjuk, hogy valójában a rosszul beállított, bántó ellenfény hatására vágott grimasz volt. De mondhatjuk,  ellenfényben mutatkozik meg sok olyan dolog, ami bársonyosan fotózva homályban marad. Orbán olyan, ahogy azt az önkéntelen pillanat mutatja: elszánt, konok, és összecsapásra kondicionált harcos. Békében nem hatékony, sőt, kifejezetten szánalmas.)

Európa most vizsgálódás mögé bújik, időt nyer, hónapok kellenek neki ahhoz, hogy megállapítsa, van-e baj a médiatörvénnyel. Hónapokig kutatja, a nyilvánvalót, például, hogy rendben van e, miszerint egyetlen párt, a Fidesz delegáltjaiból álló testület uralja a médiát kilenc évre beültetett hölgykatonájával az élen, akinek önálló rendeletalkotási joga, gyakorlatilag teljhatalma van. Rendben van-e, hogy az éppen egyeduralkodó többséggel bíró állam hatósága döntheti el, mi a „kiegyensúlyozott tájékoztatás” kifejezés tartalma, mit jelent a közerkölcs, és így tovább? Rendben van-e, hogy a kizárólag fideszes pártkatonákkal telezsúfolt, összevont és kizsigerelt, végképpen megfélemlített közmédia, - melynek részévé lett (szintén fideszhű vezetőkkel és újságírókkal telezsúfolva) az egyetlen számottevő magyar hírügynökség is(!) – szolgáltatja majd a kiegyensúlyozott és kötelezően leadandó híreket? Rendben van-e, hogy a kereskedelmi médiának a híradóit is ellenőrzik ezentúl, megszabva belső arányait és számon kérve „kiegyensúlyozottságát”? Rendben van-e, hogy az írott sajtót és az internetet is a törvény hatálya alá vonták, függetlenül annak speciális voltától, és államtól független lététől?  (Persze, hogy nincsen rendben, tisztességes vizsgálat néhány órás áttekintés után visszavonását követelné.)

Ha nem ismernénk az unió elmúlt évtizedeinek történetét, meglepődnénk a dolgon, hiszen a felsorolt kérdések evidenciák, olyan tények, amik alapján a magyar médiatörvény azonnal szembeötlően és nyilvánvalóan szemben áll minden jogállami, demokratikus normával. (Hogy a megfélemlített, hatásköreiben megnyirbált és fideszes pártkatonával, úgynevezett alkotmányjogászokkal (Stumpf és Bihari személyére gondolok, ha valaki nem  tudná)  is felhabosított alkotmánybíróság mindezt megállapítja-e, vagy maga is belemegy elvtelen alkukba, azt ma még nem tudjuk megmondani.)  Az Európai Unió múltja botrányokkal terhes. Igen, elvtelenül elnézőek voltak Berlusconi Olaszországával szemben (hatszor több lakosa van, mint Magyarországnak és a világ 7. legnagyobb GDP-jét adja a Wikipédia szerint), amikor a botrányos figura, a „lovag” összetörte a sajtó szabadságát, kivégezte az igazságszolgáltatás maradék tekintélyét és bebizonyította, hogy akinek pénze van, mindent tehet. De elnéző volt az EU Franciaországgal szemben is, ( ugyancsak hatszor több lakosa van, mint Magyarországnak és GDP-je az ötödik legnagyobb a világon) Sarkozy kemény kézzel megvívott belső háborúi során és a cigányok kitelepítésének ügyében. Most Orbán cinikus hidegséggel vágja Európa szemébe, hogy ha velünk keménykedtek, tegyétek meg velük is. És a Fidesz elnökének érdeke most már a konfliktus. Joggal állapítja meg a Der Standard cikkírója, a magyar kormány „tudatosan helyezkedik a Nyugattal és értékeivel ellentétes álláspontra". A lap szerint Magyarország úton van a korábbi politikai értelemben vett Kelet felé. Az autoriter habitust, amitől az ország épp elég sokáig szenvedett, ma a gazdasági és a politikai válságból kivezető útként legitimálják – véli (szerintem helyesen) a szerző. Volt egy pont, amikor a visszafordulás még elképzelhető lett volna. A Schmitt Pál elé került törvény minden eddiginél élesebb és elképzelhetetlenül sok külföldi kritikát kapott. Ha a miniszterelnök akkor arra kéri (rosszmájúan: utasítja) az elnököt, hogy küldje vissza a parlamentnek a jogszabályt, lett volna ideje alkuba bocsátkoznia a Nyugattal. Talán elérhette volna a sajtó megregulázásának enyhítéséért cserébe más (megjegyzem, szerintem talán súlyosabb) kilengéseinek elnézését, gondolok itt az Alkotmánybíróság kiiktatására, hatásköreinek megnyírbálásra, a visszamenőleges hatályú törvénykezésre, a nemzeti bank elnöke elleni támadásra, a magán-nyugdíjpénzek bekebelezésére, stb. Hogy tétováztak, arra azért utal Schmitt aláírásának késlekedése és az ekörül felcsapó botrány(ocska). Alighanem erős megfontolással végülis a konfliktust választották. Sőt, attól az időtől kezdve megváltozott a kommunikáció is. A védekező, magyarázkodó nyilatkozatokat tudatosan provokatív megszólalások követték, támadólag lépett fel a kormány. Diszkriminációról, minden alapot nélkülöző gyalázkodásról, összehangolt támadásról beszéltek, és a miniszterelnök kihívó szemtelenséggel vágta a Nyugat képébe, hogy csak akkor változtatnak a törvényen, ha Németország, Franciaország és a többiek is megteszik. A konfliktus Orbán igazi politikai terepe, működésének lényege, sikereinek titka. Soha nem megalkudni, soha nem visszalépni és mindig az előre kitalált, megírt sablont szajkózni, akkor is, ha az nyilvánvalóan hamis. Így lehetséges most azt a vérlázító hazugságot hallani kormány-közeli szájakból, hogy a magyar médiatörvény európai, és nem csak hogy tiszteli a sajtószabadságot, nem csak hogy nem csökkenti, de növeli is azt.

Úgy vélem, hogy a választott provokatív hang nem véletlen, Orbánék pontosan érzik, hogy Európa két dolgot tehet: vagy szankciókat, kemény büntetéseket ró ki Magyarországra, vagy szépen lassan igyekszik elfelejteni, hogy összetűzésbe került Orbánnal és dolgavégezetlenül elkullog. Ha az előbbit választja – aminek a történtek fényében nem sok esélye van, lásd Olaszország, Franciaország és például Jörg Haider Ausztriájának eseteit – Orbán a belpolitikában kedvenc szerepébe csöppen: a szabadságharcos, derék, egyszerű magyar kisember, akit mindig megaláznak, de aki most már eleget szenvedett. Ezúttal nem adjuk, ami a miénk, megvédjük a mi országunkat a hazug Nyugattal szemben. Bizton számíthat lassan csökkenőbe forduló támogatottságának határozott emelkedésére és most ennél számára semmi sem lehet fontosabb. Ha pedig a Nyugat dolgavégezetlenül, zavart hümmögéssel húzza az időt, Orbán megint csak nyertes: bebizonyította, hogy hatalma nem csak itthon teljes, de kifelé is elismert.

 

Ebből a nézőpontból nézve én nem Európának drukkolok, „győzelmének” mi, az ország innánk meg a levét. Orbán hatalomra jutása, viselkedése a mi szégyenünk, a mi országunk látszik ma hatszáznál is több (!) (http://www.szabadsajto.com/hu/kulfoldi-sajtohirek/nemzetkozi-sajtovisszhang ) sajtóbírálat fényében elmaradott, demokráciára éretlen, méltatlan EU-tagnak, amelyik sodródik vissza oda, ahonnan vétetett: a Kelet karmaiba. Ezt a szégyent az unió sem tudja lemosni rólunk, magunknak kell tehát megtenni. Nem hiszem, hogy könnyű és rövid út vár ránk ennek érdekében. Amikor a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett szocialista-liberális hatalom eltakarításának szükségessége nyilvánvalóvá vált, már késő volt: csak Orbán volt képes rá és az elképzelhetetlenül rossz MSZP-kormányzás nyolc éve után a Fidesz kétharmados győzelmével fizettünk. Súlyos ár, hogy mennyire, azt most lehet látni igazán. És most, amikor Orbán Viktor hatalmának megtörése a cél, nincs a háttérben erős segítőtárs (mentsen meg az Isten még egy Gyurcsány-érától) ezért nehéz évek jönnek. De muszáj a rögös utat végigjárni és kivárni, kiharcolni egy egységes, erős magyar ellenzéket, amelyik nem ostoba ígérgetéssel (mindent visszacsinálunk, ha hatalomra kerülünk – szajkózza a szoci szóvivő, a hátam borsózik tőle) hanem végre tudatos munkával képzeli el a demokratikus jogállam szükséges restaurálását és továbbépítését. Talán belátható időn belül eljöhet az az idő, amikor mindannyian leszámolunk azzal a hittel, hogy munka nélkül, ügyeskedéssel, kommunikációs trükkökkel, költségvetési manipulációkkal lehet erős, működő országot építeni. Na már csak addig kell várnunk.

Rögtön elmondom minek van itt az ideje, de előbb is azt, hogy miért. Az alkotmányról lesz szó, pontosabban a készülő újról. Ennek kapcsán jutott eszembe Örkény és az a dolog, aminek szerintem éppen mostanában ideje van.
A szavazófülkék harcában edződött forradalmárok élcsapata hatalomra jutván azonnal deklarálta, ők hamarosan új alkotmányt fogadnak el, mert a régi elavult, szégyenletes már a címe is és egyenesen ördögi (sztálini) eredettel rendelkezik. (Megjegyzem szakértők szerint egyetlen mondat maradt az 1949-es eredetiből a mostaniban, miszerint Magyarország fővárosa Budapest, és éppen ez az, ami Kövér László szerint az újban is megmarad majd…) Itt az idő, hogy új alkotmány szülessen, - mondták - hiszen megvan hozzá a felhatalmazás, ami, tudjuk, kétharmados és soha nem látott támogatói akarat, a falakra is kifüggesztett NENYI tanúsága szerint össznemzeti egyetértés ad hozzá felhatalmazást. A parlamenti bizottság sebtében össze is ült és pár hónap leforgása alatt elkészült az alkotmánykoncepció, amit, ha elfogadnak – ki tenne arra, hogy nem? - villámgyorsan elkészülhet a végleges szöveg. Úgy március idusára a Fidesz szerint az országnak vadonatúj alaptörvénye lesz.
És ekkor jutott eszembe a híressé vált anekdota*, mert ahogy abban a sztálinvárosi főmérnök az akkor kezdő újságíró Örkénynek bevallotta, („Lófasz fog itt folyni, nem acél”), most én – némileg a helyzethez igazítva – kölcsönvett szavakkal fejezném ki, amit gondolok.
Lófasz lesz itt márciusban, nem az ország új alkotmánya.
Születhet persze olyan törvény, aminek címében az alkotmány szó szerepel, de az nem az országé lesz, hanem a Fideszé. Nem csak azért, mert az ellenzék ebben a folyamatban (saját akaratából) nem vett részt, bár ez is sokat mond. Hanem azért, mert a Fidesz nincs abban a helyzetben, hogy alkotmányt írjon – és paradox módon elsősorban éppen azért, mert ekkora többsége van. A párt a választásokon kormányzásra kapott kivételesen erős felhatalmazást, az alkotmányozás azonban kellő kontroll, az ellenérvek hiánya miatt éppen hogy ellenjavallt ilyenkor. Nem kizárt persze és jogilag éppen nem támadható. Az alkotmány azonban több annál, mint az a papírdarab, amire majd a Fidesz ünneplő képviselőinek szavazatai nyomán (és alighanem az ellenzék távolmaradásával)  szolgai módon rákerül az államfői pecsét. Hogy az elmúlt években éppen a mostani forradalmárok annyiszor használt kifejezését alkalmazzam, ez egy illegitim alkotmány lesz. Nem zárom persze ki, hogy jogi remekműnek számít majd, bár hozzáértő jogászok – a napokban éppen Sólyom László – az eddig napvilágra került szövegekből ennek éppen az ellenkezőjét vélik kiolvasni. Lehet azonban akármilyen, születésének körülményei, - az egyoldalúság, a sietség, az ellenvélemények kérlelhetetlen lesöprése, az ellensúlyok hideg számítással történő kikapcsolása – egyértelműen igazolják, hogy a Fidesz-alkotmány nem az országé lesz. Egy olyan hatalom nem alkotmányozhat legitim módon, amelyik az elmúlt hónapokban még az elmúlt húsz év legocsmányabb támadását indította a jogállam ellen, megkerülve, szétszaggatva és meggyalázva az érvényben lévő jogszabályokat – köztük éppen az alkotmányt is. Ezért mondom én azt, hogy amit csinálnak, az minden, csak nem az ország új alkotmánya. És most visszatérek az első mondathoz, amiben megígértem, megmagyarázom az írás címét:
A lófasz ideje van.





* „Velem történt meg egy híressé vált, mert kortörténeti anekdota. És épp Sztálinvárosban.
– Jöttem megnézni, főmérnök elvtárs, hol is lesz a nagyolvasztó. – Itt, író elvtárs, ahol most vagyunk. – De hát ez csupa gizgaz meg gyom. Mikor lesz ebből kohó? – Író elvtárs, szocialista rohammunkával augusztus huszadikán lesz csapolás. – Az ide két hónap, mérnök elvtárs, és még egy kapavágás sem történt. – Legyen nyugodt, író elvtárs. Augusztus huszadikán itt folyni fog az acél. Egyébként jól értettem? Örkénynek hívják az író elvtársat? – Igen. – A gyógyszerész fia? – Igen. – A Csillag patika tulajdonosáé? – Igen. – A méltóságos úré? – Igen. – Ja úgy. Akkor elárulom, író úr. Lófasz fog itt folyni, nem acél.” (Örkény istván)

 

"Gazdaságtörténeti döntésre szánta el magát a kormány a mai ülésen, vállalta, hogy jövőre 3 százalék alá szorítja a költségvetés hiányát a GDP arányában – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter."

Hihetetlen, elképesztő, sőt világtörténelmi ritkaság ez a döntés. Ilyen még nem volt, nem lesz, de még nem is van. Csodálatos. Csak mellesleg érdemes megjegyezni, hogy ezt a korszakalkotó és zseniális gazdaságtörténeti csodát a Bajnai kormány - EU és IMF által elfogadott - konvergenciaprogramja vállalta és azt nekünk kötelező betartani. És erre éppen tegnap szólították fel erélyesen az EU pénzügyminiszterek Matolcsyt. Nyilván abszolút véletlen, hogy a gazdasági szabadságharcát vívó (és azt kétségtelenül megnyerő) Fidesz-kormány éppen a brüsszeli ledorongolás után szánta el magát arra, amit rajtuk kívül már mindenki tudott.

Mellesleg pedig: rendben van, hiszen józan fejjel senki sem gondolta komolyan, hogy az a sok marhaság, amit a Fidesz évek alatt össze-vissza hazudott az azonnali nagyarányú adócsökkentéssel egy időben megtett ezermilliárdokban mérhető kiadásnövelésről megvalósítható. Vagyis üdvözlendő, hogy a Fidesz csikorogva bár, de szépen lassan befordul abba az irányba, ahol kényszerűen haladni kell. Nem lett volna annál nagyobb baj, mint hogy esetleg a marhaságokat erőszakkal keresztül viszik.

Az ordas hazugságokért pedig egyszer éppen úgy felelni fognak, ahogy Gyurcsányék. Bukással. Nem most, az MSZP is sok évig elhúzta. Dehát ráérünk.

Idő az van.

„Világosan elmondtuk, hogy nem fogunk beállni csatlósnak egyik tömb mellé sem, nem ezért kezdtük el a politizálást. Ezt a szocialisták nehezen veszik tudomásul, mert nekik hatvan-hetven éve beégett, hogy valakit vagy csatlóssá tesznek, vagy ha nem sikerül, akkor ellenséggé. Ők ezt tudják, úgy látszik Rákosi Mátyás óta ugyanaz a politikai kultúrájuk.” – Ezt mondta Schiffer András, (Hírszerző, http://www.hirszerzo.hu/cikk.az_mszp-nek_rakosi_ota_ugyanaz_a_politikai_kulturaja.160737.html amihez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy ez az utolsó mondat egy marhaság. Rákosi politikai kultúráját a mai MSZP-hez passzítani kínos maflaság és Schifferről nem gondolnám, hogy mafla lenne. Ha Kádárt mondott volna, akkor végülis egyetértenénk, a kádári politizálás nyomai sajnos mélyebben átjárták a magyar társadalmat annál, hogy egyik napról a másikra eltűnjenek a nyomai. Ha viszont azt elfogadjuk, hogy az MSZP politizálása a Kádár-rendszerben gyökerezik, akkor meg kell állapítanunk azt is, hogy ezek a jegyek szép mennyiségben megtalálhatóak a Fidesz politikai kultúrájában is. Nap, mint nap találkozhatunk a szocializmusnak nevezett rendszerből ismert politikai stílussal, és ahogy Orbán öregszik, alighanem eljutunk a szemcsippentős mosolygós, puritán(?) bácsiig, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a krumplileves pedig legyen krumplileves. Itt azonban nem lehet megállni, mert egészen őszintén mondom, hogy – bár Schiffer és az LMP következetesen igyekszik hangsúlyozni a Más politika különbségét – nekem még nem sikerült semmi ilyesmit felfedeznem bennük. Felháborodottan – már-már paranoiás félelemmel - elutasítanak mindenféle együttműködést mindenkivel, de hogy alapvetően, politikai kultúrájukat illetően, továbbmegyek: politikai céljaikat illetően, mások lennének bármiben, azt egyáltalán nem látom bizonyítva. Még nyomokban sem. Nem csalódtam bennük, mert nem is vártam ilyet, ők éppen úgy lehetetlen küldetést vállaltak, mint a Jobbik. Nem lehet a demokratikus normákat egyszerre radikálisan megváltoztatni (vö: Más a politika) ugyanakkor a politikai rendszer részeként (a régi parlamenti keretek között) funkcionálni. Ezért van mindkét párt bajban, mert a „kinn is vagyok, benn is vagyok” állapot nem vonzó hosszú távon a választók számára. A Jobbik egy politikai szubkultúrát igyekszik beszuszakolni egy olyan rendszerbe, amit ez a szubkultúra alapvetően elítél. Az LMP pedig azt igyekszik bizonygatni, hogy a rendszert lehet teljesen másként (jól) működtetni, mert alapvetően a politikusokkal van a baj, őket kell lecserélni (az LMP-re). Csak egyet felejtettek el megmutatni: kik azok a Más politikusok, és mit tennének ők, ha hatalmon lennének. Helyette woodoo ökopolitikai varázsszavakat emlegetnek, és már most részesei az eddig szokásos politikai küzdelemnek. Ez a rákosizás éppen azt mutatja, hogy ugyanazt teszik, amit a többiek. Iszapbirkóznak velük vég nélkül, egészen hülye, tartalmatlan sértéseket vágnak a többiek fejéhez, miközben nem mutatnak semmilyen alternatívát. Az interjúben már-már ingerülten kérdez vissza: „Aki ennél is nagyobb keménységet követel, az mit akar? Bontsunk kordont, szervezzünk milliós tüntetést, álljuk el Orbán Viktor elől a parlamentet?”

Hát, nem tudom, de amikor azt ígérték, hogy más lehet a politika, azt gondolhatták sokan, hogy van annál sokkal konkrétabb elképzelésük, mint hogy széttárják a karjukat két hónap után…

Rómában élő magyar barátomtól kaptam emailt pár napja a következő szöveggel. „Az összes lapok azzal vannak tele, hogy Magyarországot elsöpörte a gazdasági válság. Hosszas beszámolók arról, hogy az ország tönkremenése nem gyengíti az olasz bankokat. Megnéztem a magyar híreket is, de nem lettem okosabb. Itt tragédiáról beszélnek. Otthon? Azon kívül, hogy szidják az előzőket, okkal vagy ok nélkül. Megírnád, úgy hogy én is értsem?”

Aztán tegnap szárd barátom hívott fel minket, mert őszintén aggódik miattunk az olasz lapokban olvasott hírek miatt. Neki ma kell beszámolnom a helyzetről emailben.

Engem is meglepett, hogy a Fidesz belpolitikai kampánya ilyen mértékben megrémítette a pénzügyi világot, de hát a görög sokk után alighanem érthető a reakciójuk, érzékenyen reagálnak minden negatív hírre.

Orbán előszeretettel beszélt eddig romeltakarításról, most már maguk után is van mit összeszedni. Az amúgy is hűvös szlovák-magyar kapcsolatokat sikerült fagypont alá nyomni, (készülődik már a román ellenkampány is a hírek szerint állampolgársági törvény ügyben) ehhez jött ráadásnak a Kósa féle ostobaság, amit szegény Szíjjártó emelt elég magasra ahhoz, hogy messziről is jól látsszék.

A nyilvánvaló hazugsággal (egyszeri, nagyarányú, radikális adócsökkentést ígértek évek óta, és mindezt júliusra…) megnyert választást a Fidesz nacionalista populista antréja nyitotta, és sok sületlenség követte (történelmi forradalmi nemzeti) ezt sikerült megfejelni egy nehezen korrigálható gazdasági balfékséggel.

Van egy adósságom. Szeretnék nyilvánosan leszámolni most egy tévedésemmel és korrigálni azt.

Hiba volt azt gondolnom, hogy a rossz döntések, összevissza beszéd, ártalmas lépések sora és a színvonaltalan kormányzás szocialista-szabaddemokrata privilégium. Bocsánatot kérek.

 

Orbán Viktor a parlamentben most jól megmagyarázta a forradalmat, hát legyen, ha úgy nézzük, ahogy mondja, tényleg forradalom zajlott a szavazófülkékben és ő egy forradalmi párt forradalmi miniszterelnöke. Sőt, nevezhetjük őt történelmi forradalmi miniszterelnöknek, mert másodszor szerezte meg a címet, és hogy megkülönböztessük más forradalmároktól, mint Horn, vagy Gyurcsány, ő legyen ezentúl kétszeres Nemzeti Történelmi Forradalmi Miniszterelnök, a NEP (tudom, hogy most öregebbek a Novaja Ekonomicseszkaja Polityika-ra gondolnak, de nem, ez a Nemzeti Egyetértés Programja) megalkotója. És ha végre túl leszünk ezen a nagy történelmi, forradalmi, nemzeti izén, remélem kormányozni is fog egy kicsit, mert ezt négy éven keresztül azért eléggé unalmas lenne. Magunk között szólva engem nem zavar, hogy ő minden kormányváltást direkte forradalomként él meg, amíg nem akarja elsütni az Auróra ágyúit és békén hagyja a Téli palotát. Türelmesen kivárom, amíg átjut a dolgos hétköznapokba és elárulja - na jó, azzal is megelégszem, ha csak megcsinálja - a gazdasági programját, akármi is legyen az. A külpolitikai antréja kissé neccesre sikeredett, jó nagy szoáréban hagyta a szlovákiai magyarokat, dehát Orbán nem arról híres, hogy a külpolitikában nagyon ügyes lenne. Mellesleg szerintem a belpolitikáját sem a sikerek halmozása jellemezte ezidáig, első négy éve után nyolc esztendeig kellett ellenzékben vezekelnie, meglátjuk mit tanult belőle. Hátha nem csak annyit tanult belőle, hogy Isten a történelem ura, vagyis ne nagyon ugráljunk, úgy lesz, ahogy ő akarja. (Mellesleg némileg izgat, hogy Trianon tragédiájáért miért épp Istent okolják a Fideszben, de ők nálam alighanem jobb viszonyban vannak vele, intézzék el egymás között.) Az sem túl jó jel, hogy Lamperth Mónika, Szekeres, meg Szili (nem teljes a felsorolás) után most Semjén Zsolt, Szíjjártó Péter, meg Cser-Palkovics (ők is cak mutatóba, van még bőven) következik, ha nagyon fegyelmezem magam, azt kell mondjam, cseberből vödörbe. De minden eddigi kételkedésem hajlandó vagyok félretenni, ha egyszer csak nyomát látom a hatékony kormányzásnak és a gazdaság fellendítésének. Úgy legyen.

Ami engem minden igyekvő nyitottságom ellenére aggaszt, az nem a sok hülyeség, amit az új kormányfő retorikájában szerepel, (Nemzeti Egyetértés Rendszere, forradalom a szavazófülkékben, forradalmi országgyűlés – talán ezen nevettem a legtöbbet, stb. egyszer majd összegyűjtöm) és bevallom, hogy különösebben nem zavarnak a tervezett változtatások a választói rendszerben, az állampolgárság ügyében és hasonló szimbolikus területeken. Nem feltétlenül, vagy nem maradéktalanul értek egyet velük, de semmi alapvető kifogásom nincs ezekkel szemben. Ha megnyerték, hadd csinálják.

De ami ma reggel Matolcsy György leendő gazdasági csúcsminiszter TV2-s interjúja során elhangzott, az komolyan aggályos számomra. Azt régóta tudjuk, hogy Orbán gazdasági – pénzügyi ügyekben Matolcsy elképzeléseire támaszkodik. Addig nem is volt gond, amíg az MSZP – lényegében minden – pénzügyi, gazdasági lépését azzal kritizálták, hogy kizárólag az egyszeri és nagyarányú adó- és járulékcsökkentés lehet a helyes út, amit a szocik csinálnak az káros. Nem volt gond, mert persze a hozzáértők pontosan tudták, hogy ez így lehetetlen, főleg pedig nem válsághelyzetben.  Egyszerű politikai blöff volt, és most azon sem érdemes merengeni, hogy elsősorban ennek, vagy inkább a szocialisták rémesen rossz kormányzásának köszönhetik a választási győzelmet. Ahogy közeledett a választás ideje, egyre inkább zavarossá vált a pénzügyekről szóló fideszes kommunikáció, végül a választások után nyilvánvaló lett – be is vallották – hogy szó sem lehet egyszeri és nagyarányú adó- és járulékcsökkentésről, legfeljebb három év alatt, részletekben történő bevezetésről, ami egyáltalán nem különbözik lényegesen Bajnai programjától, de hagyjuk most ezt az aspektust is, a választás megvolt, a Fidesz nyert, kész.

Matolcsy a reggeli interjúban a kérdések zömére egyszerűen nem, vagy csak általánosságban válaszolt, ami nem baj, nem is meglepő, alighanem nincsenek is kidolgozva részletesen a törvényjavaslatok, csak stratégia van. Örüljünk annak, hogy nettó hazugság volt és nem valósítják meg az egyszeri, durr-bele koncepciót, az nagyobb baj lenne. Talán az egyetlen lényeges konkrét válasza az úgynevezett szuperbruttósítás eltörlésére vonatkozott. Már az is meglepett, hogy nem tudta, az 2010. január 1-i hatállyal visszamenőleg életbe léptethető, vagy sem. De egyetlen szót sem vesztegetett arra, hogy mindennek mekkora a költségvetési hatása, rejtett adónak nevezte, ami arra utal, hogy a bevezetés körülményeit sem ismeri. A szuperbruttósítás, - ami, annyit tesz, hogy az adóalapot ha jól emlékszem 1,27-tel megszorozzák, és arra vetik ki az adót, vagyis a munkavállalóra eső, munkáltató által fizetett járulékot is a jövedelemhez csapják – együtt született az adósávok lényeges emelésével és az adókulcsok változtatásával. Önmagában való eltörlése nagyon kellemes lépés lenne minden munkavállaló számára, de óriási teherrel járna a költségvetésnek. (Nem ismerem a számokat, 250 és 410 milliárdot is mondanak, mindenképpen erről a nagyságrendről lenne szó.) Ha egyúttal az adósávokat is visszavennék, akkor persze más a helyzet, de akkor nem sok értelme lenne az egésznek, ráadásul bonyolulttá is válna a dolog. Most Matolcsy vagy – megpróbálok finoman fogalmazni - nem teljesen van tudatában annak, hogy miről beszél, vagy – izé – nem fejti ki az igazság minden szegletét.

Egészében is az volt a benyomásom az interjú alatt a jövendő csúcsminiszterről, hogy nem a földön jár. Nem tudom, hogy milyen tanulmányokra hivatkozott, de hogy a magyarországi adóbürokrácia önmagában 2800 milliárd forintba kerülne évente, az nekem eléggé elnagyolt és túlzó számnak tűnik, az meg még inkább, hogy ha az adóteher harmadával csökken, akkor ennek következtében az adóbürokráciára költött összeg is harmadával csökken.  Ha idevesszük még Orbán söralátétre elférő adóbevallást ígérő nyilatkozatát, akkor erősödik bennem az érzés: nincs messze az idő, amikor a handabandának vége és ténnyé válik, ami már most is eléggé nyilvánvaló: megint szórakoznak velünk.

Rögtön az elején megjegyzem, hogy nem szeretnék kubatovozni, és fideszezni sem, nem azért, mert nem találom felháborítónak a pártigzgató által hangfelvételen mondottakat, vagy jobban szeretem mostanában a Fideszt - egészen egyszerűen nem akarok beszállni a kampányvitába, elegem van mindkét díszes csapatból. Azonban az ügynek van egy érdekes vonulata, ami nem hagy nyugodni.

Azt olvasom, hogy az ügyészség elutasította a Kubatov-hangszalag ügyében eléje került feljelentést, mert az abban foglaltak nem valósítanak meg bűncselekményt. Ezt  eléggé meghökkenve vettem tudomásul, dehát nem vagyok jogász, mit értek én ehhez? Azért  kíváncsiságból tovább olvastam: a Főügyészség szóvivője elmondta, hogy álláspontjuk szerint a személyes adattal való visszaélés csak akkor valósult volna meg - és lenne bűncselekmény, - ha jelentős érdeksérelemmel járt volna.

Továbbra is hangsúlyozom, hogy nem vagyok jogász és nem olvastam az ide vonatkozó törvényt, el kell hinnem, amit az ügyészség mond, nincs abban okom kételkedni. (Na jó, van, de most nem teszem.)

Fordítsuk le magyarra: van egy olyan helyzet, miszerint egy  törvény rendelkezik arról, hogy az adataimat nem lehet az engedélyem nélkül nyilvántartani, és aki ezt teszi, bűncselekményt követ el. Azaz mégsem, mert a nyilvántartás léte önmagában nem járt érdeksérelemmel. Egészen fordítsuk le a jelen helyzetre:

Eddig azt hittem, hogy nem szabad az adataimat nyilvántartani a hozzájárulásom nélkül - vagyis nem lehet olyan adatbázist építeni, amiben engedély nélkül szerepelek névvel, címmel, és teszem azt pártszimpátiával.

"Lólábfi (Horgász SC), 1964. 04. 08., lakik Vác, Kamilla utca 42, utálja a Fideszt, és imádja az MSZP-t", - esetleg pont fordítva.

Egyből rávágtam eddig, - tudatlanul, úgy látszik - hogy ilyen típusú nyilvántartást nem szabad vezetni, mert az bűncselekmény. Hozzátettem (eddig) azt is, hogy ennek ellenére lehet, hogy valahol mégis csak van ilyen file, benne az adataimmal, jól eldugva, és titokban, mert a pártok mindenre képesek, de ha egyszer kiderül, jól be lesznek perelve és fizetnek, mint a köles, a kiskésit nekik.

Mire lehet egyébként egy ilyen adatbázist használni, amiben a fenti bejegyzéshez hasonlatos adatok vannak? Lehet persze a kampányban megnézegetni, kihez érdemes becsöngetni - de magunk közt szólva ennek semmi értelme nincsen, és magamtól is nagyon kedvesen (inkább mogorván) el tudtam hajtani mindenféle aktivistát, még a kapun sem jutott túl egy sem. Azonban egy ilyen nyilvántartás használható például akkor, amikor Lólábfi pályázatot ad be - pl. lakása energiatakarékos korszerűsítésére, esetleg segélyért kilincsel, szociális bérlakást igényel, cége közbeszerzési pályázaton indul, fia egyetemre készül, stb.  Csak egy telefon: - Nézd meg Pistikém ezt a Lólábfit. Komcsi, vagy nem komcsi? (Fasiszta, vagy nem fasiszta?) Igen, akkor lószart neki, nem győzhet. Szóval ilyesmi az, ami miatt az állampolgár általában tart a listáktól.

És akkor térjünk most vissza az ügyézséghez. A Főügyészség álláspontja szerint büntetlenül hozhat létre bárki bármilyen listát, amiben személyes adataim vannak, számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. (Bocs, J.A.) Büntetlenül, hiszen nem valósított meg jelentős érdeksérelmet, egy számítógép belsejében, egy fiókban, egy táskában ültek az adataim, na bumm, olyankor mi van? Ha majd sorra bukom el a pályázatokat, utasítanak el a hivatalok, keres és vegzál az APEH, a Tűzoltóság, a vámszervek,  na az már más - az ügyészség szerint. Akkor nekem bizonyítani kell, (mi sem könnyebb?) hogy az adatbázisban szereplő adataimmal visszaéltek és jelentős érdeksérelmet szenvedtem.

Már jó hosszan írom, úgyhogy ideje befejeznem. Szerintem itt valami el van baszva. 

Szerintem a választás minden vasárnap estig nyitott kérdésére választ kaptunk, az LMP bejutott, az MDF nem, a szocik megőriztek valamit az előnyükből és így a Jobbik nem tudta megelőzni őket, és hát – bár elméletileg elképzelhető változás – a Fidesz kétharmada is nagyjából biztosnak mondható. Új idők jönnek, olyan idők amilyenek még nem voltak errrefelé. Korlátlan felhatalmazás a kormánynak, nyilasok a parlamentben (Csurkáék és Torgyánék handabandázása kismiska Morvai és Vona gárdás dübörgéséhez képest), de nekem szent meggyőződésem, hogy ezek is a szemétdombon végzik a nagy drámaíró mellett.

Szerintem sok izgalmas kérdés van (Mit kezd a Fidesz a teljhatalommal? Hogyan alakul az ellenzék sorsa? Mennyire képesek az újnyilasok hatást gyakorolni a magyar politikára és közéletre? Az LMP mire jut egy teljesen más közegben? stb.) de maradjunk most egynél: a szavazói által elhagyott, szervezetileg, erkölcsileg, politikailag megroppant MSZP számára van-e még kiút (és merre), vagy folytatódik a zuhanásuk a semmibe?

Nem áltatnék senkit, főleg meg magamat nem, hogy akármelyik kérdésre, de főleg ez utóbbira tudom a választ, inkább csak morfondíroznék róla egy kicsit.  Engem kicsit meglepett Lendvai Ildikó reagálása a vasárnapi vereség bejelentésekor. Az rendben van, hogy a második forduló előtt nem mond le, azt is értem, hogy megpróbál megragadni minden esélyt a két hét múlva következő második fordulóban az MSZP jelöltek számára. Az is világos hogy a cél nem lehet más, mint a Fidesz kétharmadának megakadályozása. De én mégis egy kicsivel több alázatot vártam volna, nem pedig kubatovozoást, meg a választási csalás finom lebegtetését. Valahogy Dávid Ibolya utolsó hónapokban mutatott képtelen mutatványát látom ismétlődni. (Vagy a Monty Pithon film kezét, lábát vesztett lovagja, aki megadásra szólítja fel az ellenfelét.) Megpróbálom megfogalmazni, mire gondolok: valami emberi gesztusra, nem tudom, egy elmorzsolt könnycseppre, egy szelíd mosolyra, valamire, ami engem arra késztet, hogy legalább most, a második fordulóban inspirációt érezzek a szoci jelöltre szavazni. Mert most sem érzek.

A szocialista elnökasszony  a lapok szerint most délután fogja bejelenteni, hogy négy helyen egyoldalúan visszalépnek az MSZP jelöltjei az LMP javára. (Miközben egyébként Szanyi „kabbeSchiffer”-es filmecskét publikál a Youtube-on.) Erről azt gondolom, hogy az LMP-vel meg lehet próbálni az együttműködést, lehet akár titokban tárgyalni kölcsönös visszalépésekről – bár én egyetlen pici okot sem látok, hogy a kispárt belemenjen egy alkuba, meg is mondták, hogy nem fognak – de az MSZP négyszeres visszalépése szerintem legfeljebb arra alkalom, hogy az új párt beletörölje a lábát a régibe. Mondhatnánk, hogy a szavazókról van szó, feléjük tett gesztus ez – csakhogy az LMP szavazóinak kisebbik hányada elkötelezett (ők alighanem mennek most még a párt után fegyelmezetten), nagyobbik részük a szadesztől és a szociktól eltántorgott, csalódott, lézengő protest-voksoló. (Úgy gondolom, hogy nélkülük az LMP a küszöbig sem jutott volna, és az MDF eredménye lett volna nekik is reális.) Ezekre az odacsapódott szavazókra az LMP-nek tett gesztusokkal nem lehet hatni, tőlük azt kellene kérni, (könyörögni) hogy most az egyszer, a kétharmados Fidesz-uralom megakadályozása érdekében adják a voksukat a szoci jelöltre. Csakhogy ezek az emberek szerintem több alázatot, beismerést és a jövőbe mutató reménységet szeretnének felcsillanni látni, nem pedig a kezetlenül-lábatlanul is megadást követelő harcost.

A Népszabadság egyik mai írásának címe az, hogy „ Az MSZP most szűnik meg MSZMP-nek lenni” – na, ennek szeretnék az elbitangolt százezrek közül néhányan apró jelét látni ahhoz, hogy egy voks erejéig visszatérjenek.

Akkor lehet majd tőlük megint kérni valamit.

 

Az országot értékelni kell. Muszáj. Az ország egyszerűen erre való, mi másra? Alighanem ezt ismerte fel a Demokratikus Charta nevű, rendkívül befolyásos civil szervezet, és miután komoly deficitet érzékelt országértékelésben, felkérte Gyurcsány Ferencet, hogy tegyen a hiány ellen. Ha már annak idején Orbán Viktor bevezette ezt a mindent alúlmúlóan hülye fogalmat és - akár volt éppen mondanivalója, akár nem - évente rendszeresen a köz nyakába öntötte véleményét, akkor ebben feltétlenül követni kell őt. Orbán persze szakmáját tekintve miniszterelnök, - saját bevallása szerint ehhez ért – és bár pozícióban mindössze négy évet töltött, ellenzékben is meghallgathattuk kora tavaszonként hűbérbirtokának értékelését.

 

Gyurcsány Ferenc nem miniszterelnök és nincs ellenzékben. Teljesítményét – havi három botrányt és ugyanennyi vadonatúj, nagy ívű, korszakalkotó program megteremtését és bejelentését – a politika azzal értékelte, hogy idő előtt megszabadította az országvezetés súlyától. Talán még emlékeznek rá: első ciklusában a feledhetetlen Medgyessyt pótolva idő előtt jött, a másodikban a tarthatatlan helyzetét belátva idő előtt ment.

Hogy a viharba ne lennénk mi, ország kíváncsik az ő országértékelésére?

 

Többen vagyunk, mint bárki gondolná. Nem esküszöm, de úgy rémlik, Kovács László Brüsszelből hazaérkezvén nyitott ezzel a mondattal, és azóta újra és újra visszatérő szlogen ez a szocialisták berkeiben. A baj az, hogy nem csak kifelé. Az újságírók értesüléseit megalapozó, magukat megnevezni nem kívánó párttagok és pártvezetők nagyon is komolyan gondolják, hogy meglepetést fognak okozni részben a rejtőzködő szavazók, meg az elpártolt, de az utolsó pillanatban magukat meggondoló emberek voksaival. Erről mostanában több cikket is olvastam. Van nekem is pár olyan barátom, aki szoci párttag és ők nekem is igazolják, hogy a belső hangulatot kétségbeesés, de az a mögött megbúvó reménykedés hatja át.  Szűken, de megleszünk, átvészeljük ezt a nehéz helyzetet. Voltunk rosszabb pozícióban is, például 1990-ben és azt is túléltük. Most egy pár szűk esztendő jön, de ha összetartunk, vissza tudunk vágni a Fidesznek. Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal írhatók le a remény hangjai.

Nem akarnám senkitől elvenni a békés jövőbe vetett hitét, de én ezt azért másképpen gondolom, sőt másképpen remélem is. Ma úgy látszik, hogy a szocialisták katasztrofális vereség előtt állnak és áprilisban egészen kurta – valahol 20 százalék körüli, de sejtésem szerint az alatti – listás szavazatot kapnak, és nemigen hiszem, hogy akad olyan egyéni választókörzet, ahol nyerni fognak, - kedvező esetben 2-3 mandátum lehet a maximum. Uram bocsá’ az is valószínű, hogy néhány helyen  - ahogy azt a PC elemzői nyomán több lap megírta – még a visszalépést is meg kell majd fontolniuk a fideszes jelölt javára, hogy a Jobbik-jelölt mandátumszerzését megakadályozzák. Nem igazán hiszem, hogy lényegesen többen lennének a szavazóik, mint gondolnánk, de nem is ez a legfontosabb dolog.

Engem az foglalkoztat inkább, hogy képes-e az MSZP – sportkifejezéssel szólva - még egyszer visszajönni a meccsbe a súlyos vereség után. Ugyanis szerintem nem a választási pofont kell kiheverni, hanem azt elhitetni az emberekkel, hogy a megújult párt más, mint a mostani. Jelenleg ennek nyomát sem látni, konokul mosolyognak bele a képünkbe annak a pártnak a régi, emblematikus figurái, amelyik az elmúlt húsz év legkorruptabb időszakába kormányozták az országot. Korrupt, botrányokkal terhes nyolc év volt, és bár ebben persze része volt a jobboldal kíméletlen, engesztelhetetlen, folyamatos  gyűlöletkampányának, azért kevés érvet lehet felhozni a céltábláik mellett. Mit mondjunk a D209-es ügyről az Őszödi beszédről, Zuschlagról, a BKV-ról és a ma már naponta újságba kerülő letartóztatásokról és házkutatásokról? Ezeket nem lehet azzal menteni, hogy Orbán egypártrendszert akar, meg elszámoltatást. Ne menjünk el persze szótlanul anélkül, hogy a szocik tragikusra sikeredett nyolcéves uralkodása nem feledteti a Fidesz kormányzásának Kaya Ibrahimjait és uram-bátyámos kapcsolatrendszerüket, Tokajt és a többieket. De sokkal fontosabb ebben a percben, hogy képtelen vagyok bármilyen támogató érvet behúzni az MSZP mellett. Ennek a pártnak ebben a formájában,  az elmúlt nyolc évben a kormányzásra bármilyen kis hatással lévő személyekkel egyszerűen nincs erkölcsi létjogosultsága arra, hogy még egyszer szavazatokat kapjanak. És ezen nem változtat az sem, hogy a Fidesz alighanem rövid időn belül bebizonyítja, hogy mindezek rájuk is igazak.

Azt mondja a miniszterelnök jelölt is, amit már annyiszor elismételtek: túl gyorsan és túl sok reformot akartak, ezért büntette őket az ország. Titokban még azt is hozzáteszik, hogy az AB a szociális népszavazás elengedésével beleavatkozott a politikába. De mikor ismerik be, hogy valójában nem is akartak reformot, hogy az egészségügyi reform története például arról szólt, hogy egyik nap megegyeztek valamiben, amit másnap már fúrtak? Hogy több gondot fordítottak arra, hogy a szabaddemokratákra kenjék az egészet, mint arra, hogy értelmes tartalma legyen az éppen aktuális tervezetnek? Valójában egyszerre akartak modern, felvilágosult nyugati liberális reformpárt és mindenkit megvédő tősgyökeres szociáldemokrata párt lenni. De a legfontosabb az volt mindig is, hogy a szocialista párt belső egyensúlya működőképes maradjon. Kívülről nézve az látszik, hogy Horn volt az utolsó, aki képes volt a belső erőcsoportokat (plusz az SZDSZ-t) egymás ellen kijátszva egyensúlyban tartani úgy, hogy a saját akaratát keresztülvigye rajtuk. Utána a szocialista párt marakodó csoportok harcának színtere volt (és van)  Medgyessy és Gyurcsány sem volt képes ezekből a harcokból értelmes eredményt produkálni, valaki, vagy valakik mindig elégedetlenek, kielégítetlenek maradtak, senki sem volt képes olyan programot felmutatni, ami mögé (nem csak színleg, időlegesen) beállt volna a párt egésze. Időnként persze látványos egységet produkáltak, amivel a széthullást megakadályozták, de utána mindig folytatódott a belső háború. És ezeknek a belső háborúknak az áldozata volt a kormányzás is.

Miközben a szocialista párt a nyolc év alatt nagy mélységben birtokba vette a gazdasági pozíciókat elképesztően rossz kiválasztási politikát folytatott. Nem is hiszem, hogy ez politika volt, hanem maga a káosz. Hihetetlen minőségű figurák kerültek a pártban komoly pozíciókba, akik aztán saját – még rosszabb minőségű embereiket rakták vezető gazdasági helyekre, és ők körülvették magukat még silányabb figurákkal.  Személyesen volt alkalmam beszélni eggyel, aki a semmiből jőve az egyik legnagyobb állami vállalat második embere lett. Képesség nélküli, alkalmatlan figura. Nem is csoda, hogy nálánál hülyébbek kerültek hozzá beosztottként. Nem írom le a dolog végét. De a mostani botránysorozat, ami aligha fog véget érni, sőt!, ezzel van összefüggésbe. Így nem lehet egy országot vezetni.  

És azt is gondolom, hogy sokan látják ezt hasonlóképpen, ezért érkeztünk el odáig, hogy a Medián felmérése szerint ma már a legellenszenvesebb párt az MSZP, aki a választók harmadának bizalmát bírja - úgy ahogy. A többiek azt mondják, hogy semmilyen körülmények között sem szavaznak a szocialista pártra. Miután a szavazásra csak mintegy 55-65 százalék fog elmenni, tessék megnézni a választok harmada által nyújtott támogatást. Ott van az a 20 százalék környékén, amiről írtam.

 

Visszavonták a román légügyi hatóságok Sólyom László általuk korábban már kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyét, így a köztársasági elnök vasárnap helyett szombat délután tesz látogatást Székelyföldön. Ezt követően, amikor a magyar elnök végül autóval kelt útra, a román határőrök, annak érzékeltetésére, hogy a román állam nem hivatalos, hanem magánlátogatásnak tekinti Sólyom erdélyi látogatását, a diplomáciai szokásoktól eltérően egyenként ellenőrizték a konvojban utazók papírjait. Nem ez az első kínos incidens idén, hiszen a magyar elnök a márciusi ünnepet először a Vajdaságban kívánta tölteni és azt a szerb kormány tiltakozása hiúsította meg és tavalyi szlovákiai akcióit is kínos üzengetés követte.

Természetesen magam is azt gondolom, amit az államfő hangoztat, hogy tudniillik " a szomszédos országok vezetőinek kölcsönös utazásai hozzájárulnak a bizalom erősödéséhez és az előítéletek lebontásához" a dolog azonban mégsem ilyen egyszerű. Esetünkben ugyanis olyan országokról van szó, melyek történelmében az elmúlt évszázadok során mély nyomokat hagyott a kölcsönös félelem, egymás területének elszakítására tett sikeres és sikertelen kísérletek sora. A végeredmény ismert: Trianonban Magyarország területének 70 százalékát és lakosságának jó részét elveszítette. Egyáltalán nem meglepő, ha a környező országokban azóta is dúló etnikai egyetnemértés gyanakvóvá teszi a román, a szerb és a szlovák nemzetet a magyarral szemben és viszont. És valljuk be, Magyarország sem viselkedett mindig okosan ezekben a konfliktusokban, az utóbbi idők elmérgesedett belpolitika háborúinak eszközévé vált a környező országokkal ápolt viszony. Honi belpolitikánk megosztottságát sikerült exportálnunk a külhonban élő magyarok közé, ami nem éppen dicső fejlemény.

Sólyom László tehát nem csak úgy egyszerűen egy szomszédos országban tesz látogatást, jelenléte bátorítón, támogatón és demonstratívan hat az ottani magyar lakosság számára. És éppen ez az, ami a román, szlovák és szerb politikát ingerli. Nem mondható európainak - főleg nem az Európai Unió eszméjével egybecsengőnek - az, hogy egy szomszédos ország államfője nem lehet egy nemzeti ünnepen együtt az ország magyarjaival - ebben biztosan egyetértek Sólyom Lászlóval. De az sem világos számomra, hogy a legfőbb közjogi méltóság vélt igazunk tudatában miért tartja elengedhetetlenül fontosnak vállalni az előre kiszámítható botrányt. Sólyom maga is elismeri, hogy látogatásai " a kisebbségi magyarság támogatását, érdekeik képviseletét" szolgálják. A kisebbségi magyarság érdekei azonban jelenleg élesen szemben állnak a többségi nemzetek érdekeivel, eléggé érthető tehát, ha Sólyom látogatásának célja nem tetszik nekik. Szerintem ez éppen úgy belátható és érthető álláspont - még akkor is, ha nem értünk egyet vele. Egyszerűen szólva nem kellene provokálni az összetűzéseket és az meg különösen fontos lenne, hogy ezt ne az állam elnöke tegye.

Sólyom elnök eddigi tevékenységére jellemző, hogy elődeivel szakítva politikai szereplései során nem kerüli a konfliktusokat, a saját értékrendjét a nemzet értékrendjével azonosítva ragaszkodik minden egyes lépésének helyességéhez, és kudarcai után csakazértis ismétli a rosszul sikerült akcióit. Amit a belpolitikában már megszokhattunk tőle, nem zavartatja magát az egyeztetés nélküli jelölések sikertelenségétől, és most a külpolitikai tevékenysége során is bebizonyosodott: ha úgy véli, hogy igaza van, nem érdekli a másik fél álláspontja.

Ő a mi dafkeelnökünk. A magyar politika színvonalát nézve egyáltalán nem meglepő a dolog. Miért pont az elnök lenne képes jobb teljesítményre?

 

Az egyetlen helyénvaló megoldás az lett volna, ha kirúgják a rendőrségtől Pásztor Albertet. Azért, mert főkapitány. Ha sarki rendőr lenne, elég lett volna egy figyelmeztetés és némi pénzelvonás.

Szívesen beszélnék erről a helyzetről, ami előállt, bár őszintén mondom, nem tudom mi ez a helyzet. Amennyire én tudom, a szociológus kutatók hasonló problémákat világszerte ismernek. Az Egyesült Államok történelme során folyamatosan küzdött a feketék problémáival és tudomásom szerint ma sincsen lényegesen eltérő helyzet: a börtönök tele vannak feketékkel és az aljabűnözést a színes bőrűek uralják. A világ minden civilizált országában vannak hasonló rétegek, emitt bevándorlók, cigányok, másutt arabok, ázsiaiak az alacsony befektetéssel, kevés gondolkodással és könnyű, gyors, de kevés pénz megszerzésével kecsegtető bűncselekmények jellemző elkövetői.

A szociológusok szerint - amennyire én tudom - Magyarországon például a lopásokat, rablásokat és más erőszakos, de alacsony szintű bűncselekményeket elkövetők azonos társadalmi státuszúak, vagyis szinte kizárólag szegény, rossz sorsú, iskolázatlan, generációk óta munkanélküli családokban felnőtt, eleve hátrányos helyzetben élő, kiszolgáltatott, kilátástalan sorsú emberek követik el. Az ilyen státuszú népességben tökéletesen megfelel a cigány és nem cigány származású bűnelkövetők aránya. Miközben persze tény, hogy ebben a társadalmi csoportban a cigány népesség száma rendkívül magas. Az ebből levonható következtetés az, hogy nem a "cigánybűnözés" a probléma, hanem a társadalom egyik alapvető gyengéje, hogy nem tudja sem megelőzni, sem megoldani a leszakadó rétegek problémáját. Mert a szegénység, a kilátástalanság, a munkanélküliség, a tanulás hiánya, a végleges és megváltoztathatatlan leszakadás a bűnözés eredete, nem a genetikai különbség.

Azt szokták mondani, hogy az a legnagyobb baj, hogy nem beszéljük ki a roma népességgel kapcsolatos gondokat. Lófaszt! Csakhogy általában minden ilyen értelmes beszélgetés pillanatok alatt ugyanoda lyukad ki. Nem tudunk semmilyen gyors és hatékony megoldást. Márpedig ha nem tudunk, mi a fenét beszéljünk ki? Hogy ötletünk sincs?

Kibeszéljük-e a azoknak a gyermekeknek a problémáját, akik éhesen mennek iskolába és tudjuk, hogy nélkülöznek, bebetonozottan szegények és nagyon rossz sors vár rájuk, mert eleve elzárjuk őket egy jobb élet reményétől? A felmérések szerint sokszázezer kisgyerekről van szó. Kibeszéljük? Mit beszéljünk ki, hiszen tudunk róla, de nem tudunk vele semmit sem tenni, csak néhány ember évtizedes, évszázados hangyamunkája révén juthatunk előre benne egy fikarcnyit. Mit beszéljünk ki a problémán akkor? Hogy jaj, jaj?

Kibeszéljük-e általában a szegénység problémáját, ami milliós nagyságrendű ma Magyarországon? Kibeszéljük-e a hajléktalanok ügyét? A drogosokét? Dehogy beszéljük ki, hiszen csak ugyanoda jutunk, mint a cigányság gondjával: nem tudunk rá hatékony megoldást.

Ez nem kibeszélés probléma, hanem az emberi civilizáció örökös gondja. A civilizált világ társadalmai kortól és helytől függetlenül képtelenek bizonyos problémákkal megbirkózni, ilyenek a szegénység, a bűnözés, a kirekesztés és sorolhatnám. Magyarországon - ahogy a világon mindenütt - a lecsúszott, kilátástalan helyzetben élő, kitaszított, tartósan munkanélküli rétegek adják a bűnözés tömegét. És miután ennek a társadalmi rétegnek a legnagyobb részét a cigány népesség teszi ki, ebből következik, hogy az alacsony szintű bűncselekmények többségét is romák követik el. És ha ebből valaki azt a következtetést vonja le, hogy a cigányok genetikailag kódolt bűnözők, akkor ők nem csak egyszerűen azonosulnak a szélsőjobb eszméivel, hanem maguk is bűnt követnek el. A szélsőjobbal fújnak egy követ azok, akik a "van a cigánybűnözés fogalmának igazságtartalma" című, velejéig hazug álláspont irányában megértést mutatnak.

A miskolci rendőrkapitány nem csak tényeket közölt, miszerint a mostani nyolc erőszakos bűncselekményből mindegyiket romák követték el, hanem ezt is mondta: "azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.”

Vagyis Miskolcon kizárólag cigányok rabolnak, kivéve bankot, vagy benzinkutat. Ezt eleve nem hiszem el, vagyis nem lehet igaz általánosságban még Miskolcon sem. És azt sem, hogy erről kimutatás készült volna, vagyis igazolható. A miskolci rendőrkapitány alpári módon cigányozott, vagyis általánosságban a romákat tette felelőssé az alacsony státuszú bűncselekményekért és a magyar - cigány megkülönböztetést használta. És itt eljutunk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon azt a minimális hozzájárulást a rasszizmus elleni küzdelemhez, amit mi megtehetünk, kitől kell elvárni. Hogy ne beszéljen cigánybűnözésről, mert nem csak hogy nem igaz a kifejezés, hanem súlyosan hozzájárul ahhoz, hogy ebből sose lehessen kitörni. A cigánybűnözés rasszista fogalom és a célja az, hogy a romákat megbélyegezze. Kitől várható el, hogy ne taszítsa ki jelképesen a magyar nemzetből azokat, akik évszázadok óta annak részeként élnek? Szerintem egy közszereplőtől, politikustól, állami alkalmazottól elvárható, hogy olyan nyelvet használjon, ami nem megkülönböztető, nem rasszista. Pásztor Albert hazudott és rasszista megnyilvánulást engedett meg magának, amikor bűncselekményt elkövetők származására tett hazug általánosító megjegyzést. Ezért Pásztor Albertet azonnal le kellett volna váltani (nem felfüggeszteni) és kirúgni a rendőrségtől az én mércém szerint. És ennek semmi köze ahhoz, hogy kibeszéljük-e a cigányok helyzetét Magyarországon - amiről már volt szó fentebb.

Amit ki kellene beszélnünk végre, az sokkal inkább a szélsőjobb problémája, mert az már nem csak fenyegetés, nem csak a kapuk előtt áll, hanem a jól kiválasztott taktika révén már előkészítette a terepet a közbeszédben és a politikában a hatalomba kerüléshez. Hála a Pásztor Alberteknek, és hála azoknak az értelmiségieknek, akik hajlandók megértést mutatni az általuk kommendált hazugságok irányába. Íme a kurucinfo leadje: "És hivatkozhatunk rá: a gát kilukadt, van már egy darab főrendőr is, aki beszél a napról-napra súlyosbodó cigánybűnözésről. "

A szélsőjobb, melynek most már erősödő pártja is van, nagyon pontosan tudja, hogy (külföldi példák tucatjai alapján) két-három ponton kell szívós munkával áttörést elérni. Erre a legalkalmasabb a rasszizmus, hiszen a cigányok és zsidók gyűlölete mindig megfelelő talaj a szimpatizánsok gyűjtéséhez, tessék lemerülni és körülnézni a primitív szájtokon és fórumokon, ezen az alapon találnak testvériségre egyre nagyobb tömegek. Az egyiken most olvastam a napokban egy cikket, melynek a címe szerint ma kötelező (sic!) antiszemitának lenni minden magyar embernek. Ehhez nyújtanak támogatást az egyébként a szélsőjobbtól elhatárolódó emberek azzal, hogy "a miskolci rendőrfőkapitány ügyében az is mélységesen
fel tud bosszantani, hogy leváltották és az is ahogy védték." Szerintem az egyetlen helyénvaló megoldás az lett volna, ha kirúgják a rendőrségtől Pásztor Albertet. Azért, mert főkapitány. Ha sarki rendőr lenne, elég lett volna egy figyelmeztetés és némi pénzelvonás.

Alapvető és elképesztően hazug állítások ülnek meg a fejekben és erre most Pásztor főkapitány alaposan rásegített. A védőnő, akihez a kisunokámat elvittük, hosszasan ecseteli, milyen nagy baj, hogy az óvodákban sok a cigány kisgyerek. A védőnő, akiről azt gondoltam, hogy a gyerekek, és kizárólag a gyerekek érdekében dolgozik. Ez a nő - hiszen a politika en bloc nem érdekli - azt mondja a választások ügyében, hogy a Jobbiknak igaza van, és ők az egyetlenek, akik meg merik mondani az igazat cigánybűnözés ügyben. Mérhetetlen és ócska cigányozás és nem mellesleg zsidózás folyik az egész országban és azok, akik ezen egy kicsit változtathatnának, azok most felhasználják az alkalmat, hogy a dogmatikus liberálisokba rúgjanak, zsigerből, megszokásképpen. Én éppen ezt tartom a liberálisok legfőbb hibájának, hogy nem álltak és állnak keményen és elvszerűen, a jogvédők szívósságával az ügy mellé.

Nagyon komolyan utat tévesztettünk és most ezen az úton haladunk egyre nagyobb sebességgel távolodva a helyes iránytól. Jól látják a szélsőjobbon: átszakadt egy gát, nem csak a nácik súlyától, hanem azok is teljes erejükkel rásegítettek, akik nem érdekeltek a szélsőjobb sikerében. Én rájuk haragszom.

 

A mai MNO egy képsorozatot közöl a gázai cikk illusztrációjaképpen, amin gyerekek - halottak és alighanem sebesültek - valamint egy síró nő látható. Nem vitás, hogy ez a háború szörnyűséges és mindegy, hogy maguk a palesztínok teszik ki a gyrerekeiket a csapásnak, vagy azok tényleg belefutnak egy ütközetbe: Az eredmény a szenvedő gyerekek képe. Én nem akarok senkit hibáztatni, a média azért ilyen, mert ez a szenzáció és csak a szemzáció adja el a lapot.

 

Szenzáció-e a csonttá soványodott, és felpuffadt hasú afrikai gyerekek látványa? Naponta százat készíthetnének ilyen képeket a fotósok. Legyekkel belepett csecsemőholttesteket, a csontjukra merevedett bőrrel ücsörgő éhező anyákat, akiknek fonnyadt, lógó, fekete mellén mindhiába csüng a kisgyerekük. Csináltak ilyet, de meguntuk Most ez a sláger: a szenvedő palesztin civil. AIDS-ben haldokló emberek, hajléktalanok, éhezők, hutuk és tuszik kipipálva. A palesztin csecsemő trendi. Akit kitesznek a tetőre a testvéreivel és anyjával azért, hogy az izraeli repülő ne oldja ki a rakétát...

 

Én azt gondolom, hogy ezek a szenvedő palesztín gyerekeknek - akiknek a feláldozásával a Hamász meg akarja úszni a háborút - az érdeke nem a Hamász győzelme, túlélése és uralkodása. (Tisztában vagyok vele, hogy a Hamász nem csak terrorszervezet, hanem szociális intézményrendszer is, és nem választható szét a fegyveres szárnyától, amelyik szintén sok önálló egységre osztható. De mindez együtt a Hamász. Terrorsegélyszervezet. És nekem nem hazafi és nem szabadságharcos, aki lányokat küld meghalni a derekára erősített bombával, és iskolákban, mecsetekben tárol rakétákat.) A Fatah állítólag (tökéletesen elhiszem) korrupt szervezet, amelyik az oda özönlő pénz nagy részét egy zárt körben osztja szét, egy részét meg egyszerűen elsíbolja. De legalább nem akar már olyan intenzíven háborúzni. És ha választhatok egy szociálisan érzékeny terrorszervezet és egy korrupt, de a béke mellett lecövekelő hálózat között, én az utóbbit választanám.

 

A palesztinok lehetőséget kaptak azzal, hogy Izrael kivonult Gázából és Ciszjordániából. Nem mindent, de lehetőséget. Arra, hogy elkezdjék felépíteni az államukat. Ehelyett összevesztek, és folyamatosan támadták Izraelt.

Ugyan mikor fogja a média a mostanihoz hasonló gondossággal tömegében bemutatni, hogy milyen az élete a Gázából rakétával elérhető falvakban, városokban élő gyerekeknek, akik mostanában nagyjából tízpercenként megszólaló légiriadó jelzés miatt az óvóhelyeken élnek? Persze el lehetne érni a média nagyobb érdeklődését. Semmi más nem kéne, mint sok véres gyerekhalott ott is. Nem kellene mást tenni, mint az izraeli anyákat és gyerekeket a légiriadó alatt kiterelni az utcákra és utána fényképezni a hullájukat. Hogy örülne a világ. Reggelihez, a vajaskenyérre lekvárt ken az ember és közben bámulja a véres palesztin és zsidó gyerekhalottakat. Ebédre néhány repülő rakéta, harckocsik dübörgése és bombázás, a vacsi mellé pedig vér, nagyon sok csecsemő vére.

 

Aztán persze elunná a világ ezt is, akárcsak az éhező afrikai anya melleit és a rajta hiába csüngő kis fekete élőhalottat. Keresne magának mást.

 

Jelenleg 27 háborús konfliktus zajlik a világban. Az nyer a háborúval és a háborúban, aki több gyerekholtestet tud fotóra vinni...

 

Csak azt nem tudom, ha elunják ezt is, mi a fene fogja felizgatni a médiát és mit fog nézni a közönség?

Amikor ezeket a sorokat írom, még nem lehet tudni, hogy Budaházy és Toroczkai nevű, magukat hazafiaknak nevező politikai bűnözők felhívására szervezett tüntetés megtartható-e a Dohány utcai zsinagóga előtt. Az első beadványt a rendőrség elutasította, az utolsó hír szerint most az újabb beadványról egyeztetnek.

Akik nem tudják, pontosan miről van szó, azok elolvashatják itt http://www.kuruc.info/r/2/32001/ a mozgósító felhívást, mely azért keletkezett, hogy tiltakozzon a Hősök terén tervezett vallási rendezvény (a hanuka gyertyák ünnepélyes meggyújtása) ellen. A zsidó szervezetek figyelemfelhívó ünnepségén rekordszámú gyertya maggyújtását tervezik. Az ismert hazai újnyilasok ezt sértőnek tartják, mondván, hogy a Hősök tere a magyarok szent területe, ott ilyen rendezvény nem tartható.

A felhívás végén olvasható, hogy „ha süket fülekre találna követelésünk (volt már ilyen), abban az esetben nem tudjuk garantálni, hogy a mélyen sértő esemény kapcsán jogosan felháborodó hazafiak nem vesznek-e elégtételt a nyilvános megalázásért.” E mondat azt jelzi, hogy Budaházyék nyíltan erőszakra készülnek egy vallás követői ellen. A rendőrség azért utasította el az első bejelentést, mert szerintük a közlekedés azon a helyszínen más útvonalon nem biztosítható.

Szokás szerint sokféle reakció olvasható már – bár a mainstream média még nem kapta fel az ügyet. A Fidesz és a KDNP tiltakozott Budaházyék tervei miatt és ennek jelentőségét nem kisebbíti az, ahogy eddig ez a két párt hasonló ügyekben viselkedett. Nem is nagyon foglalkoznék vele, helyes, hogy megszólaltak, és kész.

Sokkal inkább izgat az, ahogy a társadalom reagál – pontosabban szólva nem reagál. magam is vitába keveredtem egy bloggerrel (Tokfalvy kartársammal) a – nevezzük így – dogmatikus „jogállamista” értelmezés miatt, ami az általa is elismerten rossz törvényi szabályozás szó szerinti betartására helyezi a hangsúlyt és támadja a rendőrséget emiatt. (http://konzlib.blog.hirszerzo.hu/index.php?todo=entry&vaep=1)

Alapvető problémám azonban az, hogy ennyi idő és inzultus után még most sem képes a magyar társadalom felismerni azt, hogy senki soha nem fogja megvédeni egyetlen csoportját sem a szélsőséges támadások ellen. És ha egyes csoportjait (melegeket, cigányokat, zsidókat, szlovákokat, stb.) nem tudja megvédeni, a társadalom széthullik. Nincs az a rendőrség, ügyészség és bíróság sehol a világon, amelyik elegendő védelmet tud biztosítani a rasszista, szélsőséges politikai és fizikai atrocitások elszaporodása ellen. (És tegyük zárójelben gyorsan azt is hozzá, hogy a mi igazságszolgáltatásunk mindhárom alapvető része olyan állapotban van, hogy ez ma el sem várható tőlük). És nincs az a törvényhozás a világon, amelyik képes tökéletes törvényeket hozni, amelyek önmagukban, automatikus alkalmazásuk révén képesek megálljt parancsolni a mostani rémisztő jelenségeknek. (Itt pedig az kívánkozik zárójelbe, hogy pláne a mi parlamentünk, amelyik akkor sem lenne képes az elfogadható működésre, ha valaki a Holdról érkezve letenné eléjük a tökéletes törvényjavaslatot.)

Nem hiszem, hogy túl sokan vannak ebben az országban már azok, akik elhiszik, hogy a magyar állam képes megvédeni polgárait a szélsőségesek egyre növekvő radikalizmusával, az egyre gyakrabban és erőteljesebb elszabaduló verbális és tevőleges erőszaktól.

És mégis. Még most sem érzékelem, hogy sokak szájából egyszerre hangzana fel az elég volt, tegyünk végre valamit az erőszak ellen! felkiáltás. Még most sem látom, hogy hatalmas tömegben vonulnak fel az emberek élükön a hatalmi ágak vezetőivel, tiltakozva a szélsőségesek térnyerése ellen.

Ki védi meg a szexuális irányultságuk miatt megtámadott embereket? A cigányságuk miatt kitaszított, munkalehetőségtől hermetikusan elzárt magyarokat? Ki fogja megmutatni végre a tömeg erejével ezeknek a szar alakoknak, hogy nem lehet pár évtized után ismét Árpád-sávos zászlókkal, ijesztően nyers, undorító jelszavak skandálásával, a tüntetések szokásos kellékeként előkerülő fegyverropogás zajával rettegésben tartani idős zsidó magyar polgártársainkat? Anyámék a Bajcsy Zsilinszky úton immár rendszeresnek mondható tüntetések beszűrődő zaja miatt évek óta halálosan félnek. Mikor mutatja meg ez az ország a szégyenletesen aljas „hazafiak”-nak, hogy elég volt?

Mert nem, nem hiszem, hogy a törvényeknek, a jogalkalmazóknak dolga a mocskos tanok terjedésének megállítása, az elszaporodó rettenetes jelenségek visszaszorítása. Nekik kötelességük harcolni ellene, de igazi ereje csak a civil Magyarország (és most nem a hivatásos civilekre gondolok) kemény fellépésének lehet. Nem szívesen példálóznék a Hollán Ernő utcai történettel, de számomra az is nyilvánvalóvá, hogy ez nem a politikai pártok dolga. Nem Gyurcsány Ferencnek kell (ellenjavallt!) a tüntetést összehívni, hanem nekünk, magyaroknak, akiknek elegük van abból, hogy párszázan, pár ezren éppen a magyarságukra hivatkozva összetörnek mindent, ami ezt az országot élhetővé teszi. Én már nem szeretek itt élni – bár nincs hova mennem. Csak itt értem meg a szót, csak itt értenek meg engem és minden kő, minden folyó és minden hegy csak itt kelti bennem az otthon érzetét.

Borzalmas gondolat, hogy ebben az országban már nem jó élni.

 

Budaházy és Toroczkai bejelentették, hogy december 18-án tüntetést szerveznek a Dohány utcai zsinagóga elé. Azért, mert felháborítja őket a hanuka gyertyák tömeges meggyújtása, amit pár nappal később, huszonegyedikén, a Hősök terére terveznek zsidó szervezetek.

Azt mondják a magukat hazafinak nevező alakok:"hajlandóak vagyunk elállni tőle, de ha süket fülekre találna követelésünk (volt már ilyen), abban az esetben nem tudjuk garantálni, hogy a mélyen sértő esemény kapcsán jogosan felháborodó hazafiak nem vesznek-e elégtételt a nyilvános megalázásért."

(Hogy érthető legyen: a „mélyen sértő esemény” az, hogy zsidók a Hősök terén mernek ünnepelni...) 

Általam normálisnak tekintett országban ez tökéletesen elegendő ahhoz, hogy egy rendezvényt betiltsanak. Tudniillik a törvény előírja, hogy a rendezőknek kell megoldani, azt, hogy az általuk szervezett esemény törvényes mederben maradjon. Egyszerűen azt kell mondani, hogy miután a szervezők nem tudják garantálni a rendet, nem engedélyezzük - és pont.De nézhetjük a dolgot úgy is, hogy egy templom előtt és a hívek ellen(!) rendeznek tüntetést. Mi ez, ha nem a vallásukat gyakorlók megfélemlítése? Mi ez, ha nem az alkotmány betűit és szellemét mélyen sértő erőszak?

 

Na ezért érdemeljük meg, hogy lassan fasisztoid ország hírében álljunk és már nem csak Szlovákiában. Nagyon is megérdemeljük, hogy úgy tekintsenek ránk, mint egy népre, amelyik bávatag ábrázattal nézi, hogy szélsőségesei mindent lerombolnak körülötte? Igen, olyan ország vagyunk, ahol mindenféle jogi csűréssel-csavarással a legnyilvánvalóbb aljasságot, bűnt meg lehet úszni. Ország, amelyik képtelen megvédeni a saját alkotmányos rendjét, a saját fenyegetett kisebbségeit, a saját elveit, a saját életét

Az általam normálisnak tekintett reakció ilyenkor az lenne, hogy hatalmas tömegtüntetéssel védi meg magát a többség, aminek élén (édes Istenem, nem Gyurcsány, könyörgöm!) katolikus főpapok, a köztársasági elnök, az AB elnöke vonulnak, megmutatva, hogy a társadalom nem csak hogy nem azonosul a söpredék jelszavaival, de nem is engedi a náci randalírozást, fenyegetőzést. Ha már említettem a miniszterelnököt, muszáj név szerint megnevezni még valakit, akinek viszont a napi politikában való szánalmas és értelmetlen iszapbirkózás (kinevezési cirkusz) helyett magasra emelt hangon kellene kikérni magának a nácik hőzöngését: Sólyom László mélyen hallgat.

A magukat hazafinak nevező söpredék egyre fenyegetőbb hangja nagyon pontosan mutatja a magyar társadalom erkölcsi állapotát és a viszonyát a múlthoz. Sokáig nagyon nem értettem egyet a nagybátyámmal, aki nyolcvankét éves és Kanadában él, megjárta kamaszként Auschwitzot a hat testvérével és a szüleivel együtt. Hárman élték túl, ő és a két fivére. Szóval én mindig a benne élő gyűlöletnek tudtam be, amikor arról beszélt, hogy a magyar nép fasiszta. Hogy az ő családja békében és barátságban élt a falujában, de amikor jött a bevagonírozás, akkor csak undorító arcokat, érzéketlen, sőt kárörvendő vigyorokat látott az utcára kitódult emberek között. Senki nem akarta megvédeni amikor néhány csendőr többszáz falusi között háborítatlanul vezette a halálba magyar zsidó honfitársát. Hogy egy nép fasiszta, azt én most is marhaságnak tartom, de el kell ismerni valamit: a viselkedésünk tömegben, a viselkedésünk társadalomként, az egymás iránt táplált érzéseink, ha csoportokba verődünk - nem túl szimpatikusak. Persze nem fasiszta nép, csak simán undorítóak vagyunk.

Gondolhatnánk, hogy sok mindent megtanultunk, mert olyan korban születtünk, amikor mindez csak mese volt, nem túl távoli történelem és a történelem nem más, mint a múlt megértése. Nagyon, nagyon úgy néz ki, hogy semmit sem tanultunk és félrefordított fejjel nézzük, hogy néhány évtized múltán megint Árpád-sávos zászlókkal gyűlölködnek a zsinagóga előtt. És ha mindez a zsidókról szólna csak, lehetne (lenne akkor is mit) magyarázni. Dehát  cigányok, melegek, más politikát vallók mind-mind a régi, avitt és értelmetlen gyűlölködésnek vannak kiszolgáltatva.
És ha valami miatt megérdemeljük a sorsunkat, az éppen az, amit mindenki a maga területén nem tesz meg. A köztársasági elnök, (a legmagasabb közjogi méltóság, mindannyiunk jelképes vezetője) hallgat, az AB elnöke (az alkotmány őre!) hallgat, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság egymásra és a törvényekre mutogatva asszisztál a csőcseléknek, és folytathatnám a sort egészen magammal bezárólag: megérdemeljük a sorsunkat.

Le vagyunk szarva.

Lólábfi (Horgász SC)