Az a fickó, abban a fura lilás egyen-nyakkendőjében (ami biztosan drágább, mint az öltönyöm, de Matolcsynak szemlátomást telik pünkt ugyanolyanra) mindig előzékenyen megvéd engem (minket, a magyar népet) a nyugati sajtó, a nyugati kormányok, az EP képviselők és mások durva támadásaitól. Én ugyan magamtól sosem fordulnék hozzá védelemért, de ellene sem tehetek semmit. Ha megvéd, hát megvéd.

Csak hát szerintem engem (minket, a magyar népet) eddig senki sem bántott. Pedig tehetnék, mert a fent felsoroltak mondhatnák, hogy úgy kell nekem, (nekünk, a magyar népnek) mi a francért választottuk meg. Vagy ha megválasztottuk, miért nem megyünk tízezrével az utcára? Joggal mondhatnák, hogy megérdemeljük, mert ostobák és tutyimutyik vagyunk. De nem mondják. Egyedül őt, Orbán Viktort és a kormányát illették, illetik kritikával, engem (minket, a magyar népet) meg sem említettek.  Végülis ő, a kormánya és a pártja viselkedett úgy az elmúlt kilenc hónapban, hogy európai ismerőseim (Rómából, Macomerből és Berlinből) csak elfintorított szájjal, szánakozva kérdezik, hogy „mi megy nálatok”? Ha szégyellnivaló dolog történt mostanában, azt nem én (mi, a magyar nép) és nem a nyugati sajtó, a nyugati kormányok, vagy az EP képviselők követték el, hanem a mai magyar kormány, amit Orbán Viktor vezet. Vagyis amikor nevemben kéri ki magának a gyalázkodást, téved: én (mi, a magyar nép) nem vagyunk sértettek.

És sértődősek sem. Ha Orbán Viktort szidják.