Többen vagyunk, mint bárki gondolná. Nem esküszöm, de úgy rémlik, Kovács László Brüsszelből hazaérkezvén nyitott ezzel a mondattal, és azóta újra és újra visszatérő szlogen ez a szocialisták berkeiben. A baj az, hogy nem csak kifelé. Az újságírók értesüléseit megalapozó, magukat megnevezni nem kívánó párttagok és pártvezetők nagyon is komolyan gondolják, hogy meglepetést fognak okozni részben a rejtőzködő szavazók, meg az elpártolt, de az utolsó pillanatban magukat meggondoló emberek voksaival. Erről mostanában több cikket is olvastam. Van nekem is pár olyan barátom, aki szoci párttag és ők nekem is igazolják, hogy a belső hangulatot kétségbeesés, de az a mögött megbúvó reménykedés hatja át.  Szűken, de megleszünk, átvészeljük ezt a nehéz helyzetet. Voltunk rosszabb pozícióban is, például 1990-ben és azt is túléltük. Most egy pár szűk esztendő jön, de ha összetartunk, vissza tudunk vágni a Fidesznek. Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal írhatók le a remény hangjai.

Nem akarnám senkitől elvenni a békés jövőbe vetett hitét, de én ezt azért másképpen gondolom, sőt másképpen remélem is. Ma úgy látszik, hogy a szocialisták katasztrofális vereség előtt állnak és áprilisban egészen kurta – valahol 20 százalék körüli, de sejtésem szerint az alatti – listás szavazatot kapnak, és nemigen hiszem, hogy akad olyan egyéni választókörzet, ahol nyerni fognak, - kedvező esetben 2-3 mandátum lehet a maximum. Uram bocsá’ az is valószínű, hogy néhány helyen  - ahogy azt a PC elemzői nyomán több lap megírta – még a visszalépést is meg kell majd fontolniuk a fideszes jelölt javára, hogy a Jobbik-jelölt mandátumszerzését megakadályozzák. Nem igazán hiszem, hogy lényegesen többen lennének a szavazóik, mint gondolnánk, de nem is ez a legfontosabb dolog.

Engem az foglalkoztat inkább, hogy képes-e az MSZP – sportkifejezéssel szólva - még egyszer visszajönni a meccsbe a súlyos vereség után. Ugyanis szerintem nem a választási pofont kell kiheverni, hanem azt elhitetni az emberekkel, hogy a megújult párt más, mint a mostani. Jelenleg ennek nyomát sem látni, konokul mosolyognak bele a képünkbe annak a pártnak a régi, emblematikus figurái, amelyik az elmúlt húsz év legkorruptabb időszakába kormányozták az országot. Korrupt, botrányokkal terhes nyolc év volt, és bár ebben persze része volt a jobboldal kíméletlen, engesztelhetetlen, folyamatos  gyűlöletkampányának, azért kevés érvet lehet felhozni a céltábláik mellett. Mit mondjunk a D209-es ügyről az Őszödi beszédről, Zuschlagról, a BKV-ról és a ma már naponta újságba kerülő letartóztatásokról és házkutatásokról? Ezeket nem lehet azzal menteni, hogy Orbán egypártrendszert akar, meg elszámoltatást. Ne menjünk el persze szótlanul anélkül, hogy a szocik tragikusra sikeredett nyolcéves uralkodása nem feledteti a Fidesz kormányzásának Kaya Ibrahimjait és uram-bátyámos kapcsolatrendszerüket, Tokajt és a többieket. De sokkal fontosabb ebben a percben, hogy képtelen vagyok bármilyen támogató érvet behúzni az MSZP mellett. Ennek a pártnak ebben a formájában,  az elmúlt nyolc évben a kormányzásra bármilyen kis hatással lévő személyekkel egyszerűen nincs erkölcsi létjogosultsága arra, hogy még egyszer szavazatokat kapjanak. És ezen nem változtat az sem, hogy a Fidesz alighanem rövid időn belül bebizonyítja, hogy mindezek rájuk is igazak.

Azt mondja a miniszterelnök jelölt is, amit már annyiszor elismételtek: túl gyorsan és túl sok reformot akartak, ezért büntette őket az ország. Titokban még azt is hozzáteszik, hogy az AB a szociális népszavazás elengedésével beleavatkozott a politikába. De mikor ismerik be, hogy valójában nem is akartak reformot, hogy az egészségügyi reform története például arról szólt, hogy egyik nap megegyeztek valamiben, amit másnap már fúrtak? Hogy több gondot fordítottak arra, hogy a szabaddemokratákra kenjék az egészet, mint arra, hogy értelmes tartalma legyen az éppen aktuális tervezetnek? Valójában egyszerre akartak modern, felvilágosult nyugati liberális reformpárt és mindenkit megvédő tősgyökeres szociáldemokrata párt lenni. De a legfontosabb az volt mindig is, hogy a szocialista párt belső egyensúlya működőképes maradjon. Kívülről nézve az látszik, hogy Horn volt az utolsó, aki képes volt a belső erőcsoportokat (plusz az SZDSZ-t) egymás ellen kijátszva egyensúlyban tartani úgy, hogy a saját akaratát keresztülvigye rajtuk. Utána a szocialista párt marakodó csoportok harcának színtere volt (és van)  Medgyessy és Gyurcsány sem volt képes ezekből a harcokból értelmes eredményt produkálni, valaki, vagy valakik mindig elégedetlenek, kielégítetlenek maradtak, senki sem volt képes olyan programot felmutatni, ami mögé (nem csak színleg, időlegesen) beállt volna a párt egésze. Időnként persze látványos egységet produkáltak, amivel a széthullást megakadályozták, de utána mindig folytatódott a belső háború. És ezeknek a belső háborúknak az áldozata volt a kormányzás is.

Miközben a szocialista párt a nyolc év alatt nagy mélységben birtokba vette a gazdasági pozíciókat elképesztően rossz kiválasztási politikát folytatott. Nem is hiszem, hogy ez politika volt, hanem maga a káosz. Hihetetlen minőségű figurák kerültek a pártban komoly pozíciókba, akik aztán saját – még rosszabb minőségű embereiket rakták vezető gazdasági helyekre, és ők körülvették magukat még silányabb figurákkal.  Személyesen volt alkalmam beszélni eggyel, aki a semmiből jőve az egyik legnagyobb állami vállalat második embere lett. Képesség nélküli, alkalmatlan figura. Nem is csoda, hogy nálánál hülyébbek kerültek hozzá beosztottként. Nem írom le a dolog végét. De a mostani botránysorozat, ami aligha fog véget érni, sőt!, ezzel van összefüggésbe. Így nem lehet egy országot vezetni.  

És azt is gondolom, hogy sokan látják ezt hasonlóképpen, ezért érkeztünk el odáig, hogy a Medián felmérése szerint ma már a legellenszenvesebb párt az MSZP, aki a választók harmadának bizalmát bírja - úgy ahogy. A többiek azt mondják, hogy semmilyen körülmények között sem szavaznak a szocialista pártra. Miután a szavazásra csak mintegy 55-65 százalék fog elmenni, tessék megnézni a választok harmada által nyújtott támogatást. Ott van az a 20 százalék környékén, amiről írtam.